A Fővárosi Munkaügyi Bíróság elsőfokú, nem jogerős végzésével elutasította a MÁV Zrt. kérelmét, melyben a sztrájk jogellenességének megállapítását kérte. A sztrájk jogellenessége kapcsán benyújtott kérelem kapcsán született döntés.

 

Amint az ismert, a MÁV Zrt. február 5-én, kedden délután a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által szervezett sztrájkkal összefüggésben, a sztrájk jogellenességének megállapítása iránt.

 

A Bíróság szerint a privatizációs bevétel egy részére vonatkozó szakszervezeti követelés nem ütközik a 2007-2010 évekre megkötött Együttműködési Megállapodásba, mivel az, ilyen jogcímen történő juttatásról egyáltalán nem rendelkezik. A végzés alapján tehát a munkáltató által megjelölt okból nem minősül jogellenesnek a sztrájk, de az nem volt vizsgálat tárgya, hogy egyéb okból a követelés jogszerű-e.

 

A MÁV Zrt. nem ért egyet a döntéssel és azzal szemben fellebbezést fog benyújtani a Fővárosi Bírósághoz.

 

Még nem érkezett válasz a másik keresetre, amely a Fővárosi Munkaügyi Bíróság előtt van. A MÁV azt kéri, hogy állapítsa meg a bíróság a sztrájkjoggal való visszaélést, mert a VDSZSZ vitatja azt, hogy a munkahelyre és az iskolába történő utaztatás közszolgáltatás része lenne.


A vasúttársaság a keresetben a VDSZSZ esetében rendeltetés ellenes joggyakorlás megállapítását kéri a Fővárosi Munkaügyi Bíróságtól. A MÁV sztrájktörvénnyel ellentétesnek tartja a VDSZSZ álláspontját, tekintettel arra, hogy a törvény a társadalmi közszükségletet ellátó munkáltatóknál írja elő a még elégséges szolgáltatás biztosítását.
   

A vasúttársaság álláspontja szerint a iskolába és munkába járás biztosítása az alapvető társadalmi közszükségletek körébe tartozik, vagyis a még elégséges szolgáltatásoknak ezt biztosítani kell. A MÁV szerint a VDSZSZ gördülő sztrájkja lehetetlen helyzetbe hozza az utas tájékoztatást. A vasúttársaság a szakszervezet miatt nem tudja értesíteni kellő időben az utasokat, ezért a MÁV kéri a bíróságtól, hogy a gördülő sztrájk alkalmazását a sztrájkjoggal való visszaélésnek minősítse.

(Máv ZRt. kommunikáció)

A bejegyzés trackback címe:

https://sztrajkinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr11336204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marhácska 2008.02.13. 11:33:08

Meddig tart még ez a huzavona?
Kicsit unalmas már!

gabesas 2008.02.13. 11:55:28

most jon a kovetkezo kor meg, ne aggodj, elleszunk vele meg honapokig:)
süti beállítások módosítása