Kétórás sztrájk lesz holnap a vasúton. Kedden 10 és 12 óra között állnak le a vonatok a kormány vasutat érintő intézkedései ellen tiltakozva. Mint ismert, jövőre több mint ezer kilométernyi szakaszon szüneteltetnék a személyforgalmat harmincegy vasútvonalon.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például 276 kilométeren, a vasútvonalak mintegy felén állhat le a vonatközlekedés, ezzel a döntéssel a vasutas szakszervezetek szerint hét megyei nagyvárost is elvágnak a közlekedéstől.
A keddi sztrájkban a korábbiaktól eltérően a reprezentatív szakszervezetek összefognak.

Délután két óráig fogadják el a Volán, és bizonyos BKV járatokon a vasúti bérleteket. A VDSZSZ kedden ül le tárgyalni a MÁV-val, ha ez nem lesz eredményes folytatják a munkabeszüntetést.

Gaskó István, a VDSZSZ vezetője az MTI-nek elmondta, országosan körülbelül 1500 munkavállaló vett részt a hétfő reggeli munkabeszüntetésben.

Reggel kilenckor befejezte –legalábbis egy darabig- a munkabeszüntetést a VDSZSZ. A MÁV és a szakszervezet most újra számháborúba kezdett, miszerint sikeres volt-e vagy nem a leállás. Sajtóinformációk szerint még a héten folytatódhat a sztrájk.

Gyakrabban, de rövidebb idegig állhatnak le a vonatok – közölte a Hír TVhétfői déli Híradójában. A MÁV szerint a hét elejei munkabeszüntetés nem volt sikeres, a szakszerevezet szerint azonban igen.
Érdekes adat, hogy ott, ahol eddig a legnagyobb volt a sztrájkolók aránya (leginkább Szabolcs és Borsod megyében) a vasúttársaság közleménye szerint (Debrecent, mint régióközpontot is beleértve) 76 vonatból 46-ot sikerült közlekedtetni. Az Észak-Alföldi Régióban több mint 400-an csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.

Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének felkérésére a Szirt Együttes elkészítette Casey Jones, a bátor mozdonyvezető dalának magyar verzióját.A Sztrájktörő Dala címen is "futó" felvétel pikantériája az, hogy ez a bizonyos sztrájktörő Casey Jones mártírhalált halt.

„A "Dal a Sztrájktörőről"-t a XX. század elején Joe Hill, az amerikai munkásmozgalom 1915-ben mártírhalált halt nagy szervezője és népénekese alkotta, a dal azonban még közel száz évvel később is nagyon népszerű. Casey Jones, a sztrájktörő mozdonyvezető története ennyi idő alatt sem fakult ki a köztudatból. Érdemes elgondolkozni, megéri-e árulónak lenni. A VDSzSz az Operaház művészeivel elkészíttette a dal zenekari feldolgozását."

süti beállítások módosítása