A MÁV adatai szerint a vasútvonalakon a vonatok több mint 50 százaléka közlekedik, ezek javarésze megérkezik a végállomásra is. A vasúttársaság forgalmi dolgozói operatív irányítással – a helyzetnek megfelelően – sikeresen szabályozzák a vasúti közlekedést. A forgalomirányításban résztvevők 90 százaléka dolgozik. 

 

A VDSzSz alaptalan vádaskodásait visszautasítva, a MÁV hangsúlyozza: a személyi és biztonsági feltételek együttes meglétével járnak a vonatok a délutáni és esti órákban is, csakúgy, mint a sztrájk eddigi ideje alatt. A vasúti közlekedés ennek megfelelően kiegyensúlyozott.  

 

A budapesti pályaudvarok közül a Déli pályaudvarra továbbra is érkeznek és indulnak vonatok. A Keleti pályaudvar zsúfoltsága miatt a pécsi IC-k a Déli pályaudvarra érkeznek és onnan is indulnak. A szombathelyi, illetve pécsi térségben, továbbá a dél-balatoni vonalon, ha késésekkel is, de járnak a vonatok. Az elővárosi vonatok egy részén is utazhatnak, így például Kőbánya-Kispest és Cegléd, Budapest és Pusztaszabolcs, Rákospalota-Újpest és Vác között, valamint a lajosmizsei vonalon. A távolsági forgalomban Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely között is üzemel a vasút.   

 

A vonatközlekedési helyzetképet mutatja az alábbi összeállítás

 
BUDAPEST:

A Budapest–Miskolc vonalon Rákosig, a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon Kőbánya-felsőig, a Budapest–Cegléd vonalon Kőbánya-Kispestig, a Budapest–Szob vasútvonalon Rákospalota-Újpestig, az esztergomi vonalon Angyalföldig közlekednek a vonatok, s onnan is indulnak. A Déli pályaudvarról csak a martonvásári elővárosi vonatok nem közlekednek.

 
MISKOLC:

Miskolc térségében 11.00 óráig 42 vonat maradt ki a menetrendből, 7 pedig rövidebb útvonalon közlekedett, a kocsivizsgálók, jegyvizsgálók és – kisebb arányban – a forgalmi szolgálattevők munkabeszüntetése miatt. Nyíregyháza–Szerencs között alkalomszerűen közlekedik 1-1 személyvonat, az IP motorkocsik Ózd, Tiszaújváros felé közlekednek.

 
DEBRECEN:

Debrecenben és Püspökladányban a forgalomirányítók biztosítják a vonatok közlekedését. Püspökladány és Biharkeresztes között az állomásokon 1-2 kivétellel mindenki sztrájkol, így nem közlekedhetnek a vonatok.

A mellékvonalakon általánosságban kiszámíthatatlan a közlekedés, például Mátészalka felé eddig egy motorvonat tudott indulni. A nyíregyházi, illetve debreceni térség mellékvonalain is hasonló a helyzet.

 
SZEGED:

Reggel sem Szegedről, sem Békéscsabáról nem indultak el hat óra után a vonatok. A vezénylés átszervezésével 35-40 százalékban sikerült biztosítani a közlekedést a délelőtti órákra.  Elsősorban kocsivizsgálók és vonatkísérők körében nagy a sztrájkolók száma. A Budapest-Kelebia vonal rendben üzemel, beleértve a határforgalmat is. Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza, valamint Kiskunhalas – Baja – Bátaszék között közlekednek a vonatok.

A Szeged – Cegléd vonalon reggelhez képest javult a helyzet: Szatymazon 10 órakor indult meg a forgalom. A szegedi pályaudvar nem indít és nem fogad vonatokat a sztrájk miatt, így Szeged-Rendezőről, illetve Kiskundorozsmáról indulnak, illetve fordulnak vissza a vonatok Budapest felé. Békéscsabán szintén akadozik a vasúti közlekedés. A vésztői térségben részleges vonatkimaradások vannak. Mezőhegyes térségében részleges a forgalom. Szeged-Békéscsaba között, illetőleg Szeged-Rókus és Telekgerendás között járnak a vonatok. Telekgerendás és Békéscsaba között a vasút autóbusszal szállítja az utasokat. A Lakitelek-Kunszentmárton közötti szakaszon jelenleg nem sok vonat jár, mivel Csépán sztrájkolnak a vasutasok. A Hódmezővásárhely és Szolnok vonalon csak Martfőig jutnak el a vonatok.

 
PÉCS:

A fővonalakon a közlekedés rendben zajlik. Pécsett hétfő reggel az IC vonatok elindultak, mert az éjszakai műszakban dolgozók előkészítették a szerelvényt. A kocsivizsgálók sztrájkba léptek, de kb.8 óra 45 perckor átszervezték a munkát, ennek köszönhetően a távolsági és IC vonatok elindultak, kivéve egyet, amelynek a jegyvizsgálója sztrájkolt. Siófok és Tab között egy pár vonat maradt el, Kaposvár-Fonyód között két pár vonat részlegesen maradt ki a menetrendből. Bakatonkeresztúr-Somogyszob között egy vonatpár, Somogyszob-Nagyatád között négy vonatpár, Godisa-Komló között három vonatpár, Szentlőrinc-Sellye között két vonatpár, Pécs-Pécsvárad, illetve Áta és Pécs között egy vonatpár nem közlekedett.

A jelenlegi – legfrissebb – helyzet szerint a Godisa-Komló, a Szentlőrinc-Sellye és a Somogyszob-Nagyatád közötti vonalon nem közlekednek a vonatok, Marcaliban és Nagyatádon sztrájkolnak. A Budapestre tartó vonatok eljutnak a fővárosba, de menet közben változhat a célállomás, így például Budapest Keleti helyett a Déli pályaudvarra érkezett néhány vonat.

 
SZOMBATHELY: 

Szombathely térségében minden irányban közlekednek a vonatok, fennakadás nincs. Százalékos arányban délelőtt a munkába vezényelt létszám tíz százaléka csatlakozott a sztrájkhoz. Legtöbben a forgalommal összefüggő munkakörökben dolgoznak a sztrájkolók közül. Ez azonban a vonatközlekedésben fennakadást nem okozott, kisebb késések előfordulnak.

 

Budapest, 2007. december 17. - MÁV ZRt. – Kommunikációs Igazgatóság

A bejegyzés trackback címe:

https://sztrajkinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr29267202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása