A korkedvezményes nyugdíjba vonulás szabályainak megváltozása miatt sztrájkbizottságot akar felállítani az Paksi Atomerőmű egyik szakszervezete. Az érdekképviselt elnöke elmondta: az erőmű vezetése önhatalmúlag döntötte el, hogy mely munkakörök sugárveszélyesek. A vállalatvezetés a jogszabályok megváltoztatására hivatkozik.

Sztrájkbizottság felállítását kezdeményezte a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ), mert kifogásolják az atomerőmű vezetésének intézkedéseit a sugárveszélyes munkakörök meghatározásával kapcsolatban. A tárgyalások helyett egy hete az erőmű több munkavállalója - az érdekképviselet elnöke nem tudta megmondani, hogy hányan - értesítést kapott, hogy 2008 január elsejétől munkakörük nem tartozik a sugárveszélyesnek minősítettek közé. Így ettől az időponttól az eddig megszerzett nyugdíjkorhatár kedvezményük megmarad, de nem nő tovább - tájékoztatott Lőrincz László, a PADOSZ elnöke pénteken.

Elmondta, hogy megkeresik az erőműben tevékenykedő többi érdekvédelmi szervezetet, a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetét, a Munkástanácsot és az Atomerőmű Ifjúsági Szervezetét is, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

A korengedményes nyugdíjba menetelről ősszel folyt az egyeztetés Pakson az atomerőműben a vállalat vezetői és a PADOSZ között, amit szeptemberben azzal függesztettek fel, hogy 2008 elején szakemberek bevonásával folytatják a tárgyalást. A korábbi gyakorlat egyébként az volt, hogy a sugárveszélyesnek minősített munkakörben dolgozóknak minden ott letöltött öt esztendő után egy évvel rövidül nyugdíjkorhatára - mondta el a szakszervezeti vezető.

Mittler István, az atomerőmű kommunikációs vezetője elmondta, jogszabály írja elő, hogy milyen munkakörök tartoznak sugárveszélyes kategóriába. Az atomerőműben elvégezték a felméréseket, megtörtént a munkakörök, szakmai feladatok, hatáskörök és felelősségi körök egyértelmű meghatározása, ez többéves előkészítő munka után bevezetésre került, és január elsejétől ennek alapján működik a paksi atomerőmű. A munkáltató megkapta a PADOSZ levelét, azt elemzi, s kész további tárgyalásokra - tette hozzá Mittler István.


 

(MTI - mno.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://sztrajkinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr41277386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása