Február elsejétől bármelyik napon elkezdődhet a vasutassztrájk, az utasok is csak a pályaudvaron fognak szembesülni a munkabeszüntetéssel - jelentette ki Gaskó István, a sztrájkot szervező vasutas szakszervezet elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Nyugat-Európában már bevett gyakorlat, hogy nem csak a sztrájk hosszát, hanem a kezdetét sem közlik előre a szakszervezetek. Ezt azért teszik, hogy a MÁV ne készülhessen fel, ne tudja átcsoportosítani úgy a munkaerőt, hogy elinduljanak a vonatok - mondta Gaskó István. Ez azt is jelenti, hogy az utasok is csak a pályaudvaron fognak szembesülni azzal, hogy sztrájk van.

A VDSZSZ elnöke szerint nem irreális az összesen csaknem 17 százalékos béremelési követelésük a MÁV-tól kiszervezett cégeknél, mert az ott dolgozók elesnek a korábban kapott szociális és jóléti juttatásoktól.

Gaskó István elmondta: volt olyan pillanat, amikor már majdnem megegyeztek a MÁV Start Zrt. vezetésével, de az anyavállalat végül megvétózta a megállapodást, arra hivatkozva, hogy a kormány ahhoz nem járul hozzá. A VDSZSZ elnöke szerint már egy egynapos sztrájk okozta bevételkiesés fedezné a követelésüket.

( hirado.hu/FH)

A bejegyzés trackback címe:

https://sztrajkinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr80316104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása