A MÁV adatai szerint a vasútvonalakon a vonatok több mint 50 százaléka közlekedik, ezek javarésze megérkezik a végállomásra is. A vasúttársaság forgalmi dolgozói operatív irányítással – a helyzetnek megfelelően – sikeresen szabályozzák a vasúti közlekedést. A…

A vasútvonalakon a vonatok több mint 50 százaléka közlekedik. Ez azt mutatja, hogy a munkavállalók javarésze – tekintettel a karácsony előtti forgalomra – józanul és szolgáltatói felelősségük tudatában azon vannak, hogy közlekedjenek a vonatok. A vasutasok többsége…

A Liga Szakszervezetek elnöke szerint a MÁV minden lehetséges törvénysértést elkövet, csak hogy elmondhassa: a sztrájk alatt is járnak a vonatok. A közlekedési vállalat szóvivője azonban azt mondta: a szakszervezetek az élő fába is belekötnek. Törvénysértést követ el a MÁV…

A Hírszerző információi szerint bírósághoz fordult a MÁV a sztrájk miatt. A vasúttársaságok a sztrájktörvény értelmében a megkezdett munkabeszüntetést jogellenesnek tartják.A MÁV és a MÁV-START Zrt. kérelmet nyújtott be a mai napon a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz a…

  A VDSzSz Szolidaritás adventi kalendáriuma sajátos módon számol vissza a szeretet, a béke ünnepéig. Ebben a rovatukban azon - ahogyan fogalmaznak - „kiválóságok neveit tesszük közzé, akik békétlenséget szítottak a vasutasok soraiban a sztrájkok során”. Az…

süti beállítások módosítása